Emésztem

Na, nem az ebédemet, ilyen melegben ahhoz kinek van étvágya? A történéseket. Valahányszor leülök a gép mellé, mindig visszatérnek az emlékeim, hiszen egyre több és több ismerős jelentkezik. Ha nem üzennek semmit, akkor is tódulnak elő az emlékek. Így megint előjött a tenisz, a nagy szívfájdalom... Amikor elment az edzőm másik városba "szerencsét próbálni", összeomlott bennem egy világ. Nem voltam belé szerelmes, nem azért. :) Ő nemcsak egy kiváló edző volt, hanem egy nagyszerű ember is, aki a teniszoktatáson kívül az életre is próbált minket nevelni. Fantasztikus humora és nagyon jó szíve volt, azt hiszem, sosem hevertem ki, hogy el kellett hagynia az egyesületet. Akkor árulásnak éreztem, ma már tudom, hogy egy minden szempontból racionális döntés volt. Az én életem akkoriban egy hatalmas fordulatot vett. Az új edző felajánlotta a "szolgáltatásait", amiből köszönöm, nem kértem, miközben egy fájdalmas térdsérüléssel küzdöttem, befejeztem a gimnáziumot és előttem állt az élet, a nagybetűs. Szerettem volna a régi edzőm után menni, vagy csak egyáltalán folytatni valami másik helyen a teniszezést, de az édesanyám sokkal aggódóbb volt annál, semhogy messzire engedjen magától. Így lettem könyvesbolti eladó, aztán hamarosan iskolatitkár a helyi gimnáziumban. Férjhez adtak (!) és ott éltem a családi "burokban", tenisz és saját útkeresés nélkül. Mindenről gondoskodtak, mégsem voltam boldog. Tegnap a közeli uszoda szabadtéri részén pihentünk, amikor felfigyeltem arra, hogy a mellettem lévő teniszpályán felnőtteket oktat egy edző. És belesajdult a lelkem. Valamikor azt hittem, hogy ha már versenyezni nem is tudok majd, edzőként mindenképp a teniszezésnél maradok. De én sosem voltam elég kitartó, hogy valóra váltsam az álmaimat. :( Mégis... Ha ma visszatekintek és csalódottan állok összeomlott álmaim romjainak tetején, elég csak arra gondolni, hogy milyen szerencsés vagyok. Lehet, hogy az én szüleim nem voltak gazdagok, lehet, hogy nem tudtak nekem olyan sokat adni, mint szerettek volna, mégis én vagyok a legbüszkébb gyerek a világon, mert ŐK a szüleim. Ők, akik talpig becsületesen élik az életüket, akik önzetlenül szeretnek bennünket és messziről is óvják minden lépésünket. Amikor elkeseredtem olykor-olykor, mindig az adott új erőt, hogy ilyen nagyszerű családom van. Ám egyszer eljött az én időm is, amikor magam mögött hagytam a múltat és csak előre tekintve nekivágtam a saját utamnak. Persze ez is rögös és nehezen járható, de én találtam! És most már van saját családom. Az én feladatom óvni, vigyázni őket, gondoskodni róluk és szeretni örökké. És ha ez az én sorsom, kit is érdekel a tenisz... :))) Azért a táncolni tanulást még adtam fel, hisz csodálatos partnerem van. ;)