Visszaültem...

... ÉLETEM száguldó kocsijára. Eléggé megütöttem magam, amikor leestem, de a szárat nem engedhettem el. Az arcomat teljesen lehorzsoltam, ahogy vonszolt magával méterről méterre, és minden porcikámban sajogtam. Üvöltöttem, ahogy egyre mélyebben szántott belém a fájdalom, ugyanakkor tudtam, hogy vissza kell másznom rá. Hiszen azon a bakon én vagyok a hajtó, és az utasaimnak szüksége van rám! Kimerültem és elcsüggedtem, éreztem, ahogy távolodik tőlem kedvenc kísérőm, végül alig maradt erőm. Szükségem volt segítségre. De most itt vagyok. Tovább vágtat velem az én hintóm rögös, nehéz terepeken, én pedig magabiztosan ülök rajta. Tudom, mi a feladatom, tartom a gyeplőt. Így ha egyszer a végére érek az útnak, akkor talán elmondhatom magamról, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy a nehézségek ellenére is kényelmes útjuk legyen, és biztonságban érkezzenek meg a rám bízott emberek. De jaj az utazás szabályait megszegőknek! Kíméletlenül odasújtok az ostorommal. :)