2007. február 26., hétfő
Hát ilyet?!
Ma végre nekiveselkedtem és közelről is megvizsgáltam azokat a kedves kis mostoháimat, mely növényeim az elmúlt időszakot a folyosón töltötték. Mivel nem volt hideg a tél, a tetvek csárdást jártak a leveleken, nem kis munkának kitéve a gondozójukat (az lennék én). A kártevőktől megszabadítottam őket, azaz egyiket-másikat megfürdettem a kádunkban, jó szappanos vízben, némelyik pedig a kukában landolt - ez is egy módja a kártevőmentesítésnek. :) Végül megolvastam az állományt és megállapítottam, hogy igen-igen megcsappant a sereg. A virágzó növények egyike sem értékelte "szorgos" téli gondoskodásomat és bár az erkélyre szánt növények megadták magukat a sivatagi kiképzésnek, mégis sorra hullatták a leveleiket.
Édesanyám persze mindjárt megmondta, hol is van a kutya elásva. Némelyik növényt be sem kellett volna vinni a melegre, a többit pedig folyamatosan lekezelni tetűírtóval, de már késő. Mondjunk egy imát szegény Piros Muskátliért, amiért a Mama megdicséri majd a fejemet... a Lila Ciklámenért, amiért Julcsikámék egy kisebb vagyont adtak ki..., de jónéhány extra darabom sem hajlandó többé virágba borulni a két szép szememért. Nem értem, miért. :)
Mégis maradtak túlélők, amiket azonnal az erkélyre telepítettem, bízva abban a jóslásban, miszerint az idén már úgysem lesz tél. Lett. Abban a pillanatban fehér lepel takarta be a környéket, finom takarót vonva az én előbújni szándékozó virágmaradékomra.
A tanulságokat levontam:
- nem fogadok el több virágzó növényt (lassan lábrázást kapok tőlük, mint anno a bonbontól minden névnapomon, no meg a raklapnyi törölközőtől, amit egyéb jeles ünnepekre bírtam kapni),
- tartok valami kaktuszfélét, ami megbékél az általam képviselt virágnevelési elvekkel, :)
- ha ez így működik, jövőre fehér karácsonyunk lesz. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)