Bőrig ázunk...

... vagy inkább falig, de persze a bőrünket is lenyúzzák az iparosok, mire kifizetjük a károk helyrehozását. Társasházban nem ritka, hogy a szomszéd a mosógépével nem csak a saját ruháit áztatja, de az alsó szomszédok falait is. Ez egy ideig jópofa és nevetgélünk rajta, milyen szép tisztára mosták a falat, ám ha épp nem vagyunk a közelben, a víz csúnya munkát is tud csinálni. Így esett ez velünk is. Sebaj - gondoltuk - itt ez a jó kis lakásbiztosítás, majd szépen ennek terhére rendbe is hozatjuk a konyhát, ahol a szekrény háta mögött megindulva, a konektorokon keresztül a földre ömlött a víz, látható nyomokat hagyva maga után. Kiderült, hogy a felettünk lévő lakás szennyvízcsöve évekkel ezelőtt megsérült, amit akkor egy közös képviselő hatalmas szakértelemmel megszerelt: értsd szigetelőszalaggal körbefogta. Ezek után nyilván cseppet sem meglepő, ha időnként valami sárga trutyi megindul hozzánk "égi áldásként", viszont felveti azt a kérdést, meddig lesz ez így. Hiába tisztáztunk le mindent a lakókkal, a biztosítóval, ha az okot nem szünteti meg senki, előbb-utóbb újra tarthatjuk a markunkat a biztosító felé és csak szerencsés esetben nem feleslegesen. Nem hajigálok köveket, velem is előfordult már (de persze ennyiszer egymás után nem), ám azt tartom járható útnak, hogy mindenki egy kicsivel jobban odafigyel a dolgaira. Társasházban ez elengedhetetlen az együttéléshez. Mert őt is érheti hasonló "baleset", és természetes lesz a felháborodása. Azonban nem fog együttérzőkre találni, ha ő maga nem képes belegondolni, mit okoz másnak a figyelmetlenségével, a nemtörődömségével. A felettünk lévő lakást hosszú ideje nem lakják, Patópál nem érzi szükségét befektetni egy új csőbe, nem is lakik itt. Ettől még a tulajdona, felelős érte. (Azt hiszem, elég volt, ma tettekre sarkallom az egész házvezetést.) És még nem is beszéltem a temérdek munkáról és időről, amit az ember a szabadidejéből áldoz arra, hogy megoldja ezeket a kényes problémákat, kijavítsa a károkat. Már látom magam előtt, ahogy egyszer nagy robajjal leesik a konyhaszekrény, mert a szomszéd épp azt mosta ki. Talán azon is jót nevetünk majd...

Folytatódik a rémálom

Az ember azt gondolná: majd megunják ezek a tüntetők, elfáradnak és előbb-utóbb hazamennek, de nem. Nem tehetik. Valaki azt mondta, hogy ne húzódjanak vissza az otthonaikba. Valaki, aki évek óta tüzeli a népet, aki eszközeit meg nem válogatva uszít a hatalomért. Valaki, aki szemrebbenés nélkül hazudik és hazudott is mindig az embereknek, de ő dobja az első követ a másikra. Én ezt nem értem. Vajon amit ő tesz, az helyénvaló? Valahol le van írva, hogy ő korlátlanul és gátlástalanul rombolhat? És itt nem csak a harcokról beszélek, a morális oldalról. Hány tüntető tudja vajon, hogy miért is van az utcán? Hazudott a kormány? Ugyan már... melyik nem? Azt azonban tisztázta-e valaki előttük, hogy amennyiben bejönne a számításuk egy esetleges kormányváltásról - persze nem fog -, az nekik még súlyosabb terhekkel járna? Valaki az "istenek" közül tisztában van-e azzal, hogy vezetőjük elképzelései valóban leépíthetik az országot? Miért kell a hatalom minden áron? Miért asszisztálnak értelmes emberek egy akarnok ámokfutásához? Hát, igen. Ez a mi "híres" demokráciánk. Hazugságra épül és a csőcselék hivatott megítélni a megfelelőségét és fenntartani a "rendet". Mi várható még? Legalább gondolkodjanak kicsit... Ha bizonytalanná válik a helyzet, az értelmiségi elmegy külföldre, hiszen megteheti, de mi lesz velük, a szüleikkel és a hasonló filozófiát vallókkal? Őket ki vezeti majd? Aztán lehet majd arról beszélni, hogy ki hagyta cserben az országot, a nemzetet... Nagy szavak. De akkor már senkit nem tart itthon a nemzeti tudat. Aki racionálisan gondolkodik, az eleve MOST tapasztja a lyukakat a süllyedő hajón (ő ül az otthonában) és ha netán elsüllyedt, legfeljebb kievickél a vízből, de nem biztos, hogy másoknak is akar segíteni a partra érésben. Mert nem érdemlik meg. Úszhatnak az árral, ha már ledöntötték a tartófalakat. (És nagy vezetőjük - miután minden értékét kimentve eltűnt az alvégen - majd megjegyzi nagy "bölcsen": utánam a vízözön... ?) Magyarság, mi lesz így veled? :-(

"Én, reméljük, megúszom"

Ezzel a címmel jelent meg korábban egy nápolyi diákok írásaiból összeállított könyv. Ez jutott először eszembe, amikor ma reggel döbbenten olvastam az egyik internetes újság oldalain az éjszaka történt eseményekről. Szomorú. Aztán olvasgattam erre-arra és találtam rá néhány felvetésre a blogot írók között . Nevetséges és szánalmas. Sokan cefet büszkék rá, hogy részt vehettek a forradalom (?) kirobbantásában. Talán kellene nekik barátnő, hogy levezessenek. :-( Én azt gondolom, hogy bárki lehetne kormányon, a helyzet semmivel sem lenne könnyebb. Mindenki hazudik, ez tartja "életben" a politikát. Megszorítások akkor is lesznek, ha a jobboldal kormányoz, de azt hiszem, fontos, hogy a DEMOKRÁCIA (az emberek szavazata által) legutóbb nem így döntött. Ők már "bizonyítottak". Attól, hogy nem megyek az utcára, én is ebben az országban élek és kisgyermeket nevelek. Ha hasonló felelősség terhelné az ott garázdálkodó emberek vállát, talán ezerszer átgondolnák minden lépésüket. Haragszom a fideszre. Mert hosszú idők munkájával ugyan, de kirobbantották ezt a ... nevezzük forradalomnak (?). Csak meg kellene érteni valamit: attól, hogy száz kopaszra nyírt, genetikailag agresszivitásra kódolt fiatalember beveszi magát az MTV épületébe, még nem lesz rendszerváltás. (Akkor lehetne minden focimeccsen, mert a jobbközép ugyanezen emberek gyülekezete.) És ha ez a miniszterelnök le is köszön, a fidesz akkor sem kap bizalmat azoktól az emberektől, akik eddig sem adták meg neki. Akkor kérdezem én: megéri mindenáron uszítani az embereket? Dolgozni kéne és együttműködni... de ebben a birkák hazájában csak a juhász gondolkodik, az terelgeti a nyáját - ha kell, rossz irányba. Tanulni kéne, hogy ne lehessen megvezetni a tömeget. Átvenni a hatalmat? Ahhoz több kell, nem csak néhány agyatlan paprikajancsi. Ha ésszerű megoldások, javaslatok hangoztak volna el korábban, másként sikerülhetett volna ez a választás. De nem volt. Mindegy, ki hazudik, jobb nem attól lesz a sorsunk, hogy autókat gyújtanak fel huligánok. Tartok tőle, hogy ha sikerülne is az elképzelésüket valóra váltani, a fidesz szimpatizánsok nagyot csalódnának pár év múlva. Ha nem, akkor az csak úgy lehetne, ha folytatódna az a paternalista politikai szemlélet, aminek a leépítése évek óta folyik (kevés sikerrel) és amivel most szeretne mindenki szakítani. Ha újat akarunk, akkor egy korábban leszerepelt párt sem lehetne kormányon, ugyebár. Ez pedig nagyon nehéz, mert a politikai elit zártkörű társaság, oda belépés csak engedéllyel. :) Itt nem rólunk - magyar emberekről, egy nemzetről - szól az egész, csak a politikai hadakozás eszközei vagyunk. Ha haladni akar az ország, nem tüntetéssel oldódnak meg a feszültségek. És hogyan tovább? Merjek kimenni az utcára? Vagy előbb-utóbb lőnek is rám, mert nem úgy gondolkodok, mint a "jobbközép"? Aki így éli a mindennapjait, az könnyen örül az efféle eszetlen megnyilvánulásoknak. Én nem. Változások kellenek, de nem ilyen áron...

"Elvesztettem...

zsebkendőmet, szidott anyám érte..." Ez a dalocska jár a fejemben, amióta a nyaralás kezdetén elveszítettük a szüleim fényképezőjét. Pedig nem is zsebkendő volt és nem is szidott anyám érte, mégis sokat adnék azért, ha megkerülne. Erre azonban nincs reális esély. Pedig édesapám nyugdíjazási ajándéka volt, az értékét ez képviseli. Meg sem mertem mondani neki. Sejtem, hogy a házunkból találta meg valaki, hiszen a kifüggesztett papírkáimat itt szedték le először és a gép is a lépcsőház bejáratával szembeni parkolóban maradt. Hajnalban talán egy kutyáját sétáltató vagy egy korán boltba járó... Nem tudom. Reméltem, hogy olyan emberek között élek, akik tisztelik és becsülik annyira a velük egy "közösségben" élő lakótársaikat, hogy az anyagiaknál előbbre tesznek - mondjuk - egy boldog mosolyt. Sokat nem tudok adni érte, hiszen bármennyire is más a látszat, nem élünk vagyonokból. De még jutalmat is kínáltam. Semmi. Csak letépkedett papírmaradványok... És mit tesz ilyenkor egy átlagos ember? Elszomorodik. És ha netalán ő találna valamit, már nem akarná visszaadni. Még akkor sem, ha semmi szüksége rá. De dögöljön meg a szomszéd tehene is. Ez itt módi, magyarok!:( Én hittem az emberekben, hittem abban, hogy mindenkiben van egy szemernyi odafigyelés, egy csipetnyi jóság, de ez nem így van. Egyre kevesebb embert látok, aki nem közönyös a másik iránt, aki segítőkész és pláne önzetlen. Ez nem az én világom, mert abban nem én keresném a megtalálót, hanem ő kutatna engem.