A forgóajtó effektus

Hill: Mi, európaiak c. könyvében szentel néhány oldalt a magyaroknak. Egyéb vonásaink mellett kiemeli, hogy ha egy magyar odakerül egy forgóajtóhoz, akkor mindegy, hogy egy sorban hányadik helyről indul, akkor is ő ér át először. (Jó lenne, ha ezt a gazdasági fellendülés és az ország helyzete tükrözné, de nem erre szeretnék most rámutatni.) Tegnap estefelé utaztunk családommal hazafelé, és noha kétféle autópályás útvonal is adódik (még egy kis kerülővel is gyorsabb), az elmúlt hét tapasztalatai alapján most az M5-ösre esett a választás. Az M6-ról való lehajtás nagyon hosszadalmas és nehézkes az Érdi-tetőnél, mivel egy olyan körforgalomba érkezik az autópálya, ahova a 7-es és 6-os főútvonal torkollik, így - hogy elsőbbséget kell adni a körforgalomba már belépett autóknak - az autópályán hosszan állt a kocsisor. Gondoltuk, ebből egyszer elég, irány az M5. Hát, ez sem bizonyult jobbnak. Az még csak hagyján, hogy az autópálya építése vasárnap is folyik - részvétem szegény munkásoknak -, de az autóknak úgy kell két sávból egybe tömörülni, hogy a tábla még nem is látszik az útépítésről (!), már hatalmas dugó van. Na, de hol jön itt a magyarság kérdése? Ugyebár nem elég, hogy a kialakult helyzet mindenki számára megterhelő mind fizikailag (meleg, elgémberedett tagok az autóban), mind idegileg (hosszas várakozási idő), mindig van rengeteg MAGYAR, akik a "cipzár-szabályt" áthágva a maguk szánalmas módján próbálnak előrejutni az amúgy is lehetetlennek tűnő helyzetben (lsd forgóajtó effektus). Jobbról előzve, a másik elé vágva index és mindenféle egyéb kötelezettség nélkül. Mert rájuk nem vonatkoznak azok a szabályok, ami a többi autósra. Emiatt aztán olyan káosz alakul ki, hogy a rendszertelenségnek az is áldozatául esik, aki amúgy becsületesen kivárná, mikor érkezik el az ő előbbre jutásának pillanata. Ettől kezdve aztán minden "magyar" nekiesik annak a bizonyos forgóajtónak, amiből a végére már csak forgács marad, jelezve, hogy magyarok jártak erre.