Még nem is meséltem

Egy hete voltunk koncerten a Margit-szigeten. Ez önmagában nem egy nagy szám, ilyen jellegű kulturális elfoglaltságainkról időnként beszámolok. A körülmények viszont nem mindennapiak voltak. Szabadtéri koncert volt. Aki felidézi magában az elmúlt időszak időjárását, már kezdhet kuncogni: nem volt esőnap, megtartották a koncertet. Esernyőt természetesen nem vihettünk, hiszen rontotta volna a mögöttünk ülők színpadra látási esélyeit. Tehát dönthettünk: vagy megoldjuk a problémát vagy nem megyünk el, ami a jegyek árának és a koncert nagyszerűségének függvényében szóba sem kerülhetett. Maradt tehát az esőkabát. Csakhogy nekünk nincs. :)
Mivel aznapi elfoglaltságom nem engedte meg, hogy utána szaladgáljak, ötletelnem kellett, mivel is védhetnénk meg magunkat az eszetlen mennyiségű csapadéktól. Sógoromnak hála éppen a lakásban tartózkodott egy óriási, fekete kukazsák. Hacsak a fejnek kivágok egy részt, már jó szolgálatot tett volna egy ember teljes levédésére, no de mi ketten mentünk. Csináltam hát belőle takarót. :) Aztán kerestem egy kicsi - színében a többi elemhez hű - fekete zacsit, amit Életem Párájának okos kis fejére szántam. Gyors ollócsattogás és már indultunk is.
Az esőzésnek és az állandó budapesti útépítésnek köszönhetően eleve késésben voltunk, ám ahogy odaértünk a lejáróhoz, láttuk, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. Hatalmas mennyiségű autó tartott mindkét irányból (Pest és Buda) a sziget egyetlen parkolójába, így lépésben ugyan, de végül leparkoltunk és szinte futva mentünk a koncertre. Megvártak. Tudták, hogy nem egyszerű az érkező emberek helyzete, ezért csúsztatással kezdtek. Mikor odaértünk és megtaláltuk a helyünket, szomorúan kellett tudomásul venni, hogy valaki elfoglalta. Mivel nem magyarul beszéltek, elmagyaráztuk nekik, hogy a sor jó, csak nem a jobb-, hanem a balközép az ő székük lelőhelye.
Végre hozzájutottunk jól megérdemelt helyünkhöz. Először előkaptam egy rongyit és letörölgettem a vizes székeket, majd leültünk és jött a "beöltözési" fázis. Eleve bőrdzsekiben mentünk, hogy az ne ázzon át, majd betakaróztunk a nagy lepellel. Végül én kapucnit tettem fel, Életem Párája pedig egy Extrametál feliratú csákóban virított. Vicces volt. De az már egyenesen hahotázásra késztetett, hogy miután akkurátusan becsomagoltuk magunkat és elhelyezkedtünk, ömleni kezdett az eső. A sok kerek zacsifej szenvtelen arckifejezéssel tűrte, hogy még egyet bőrig ázik a koncert előtt. Elkezdődött a koncert, igyekeztünk ráhangolódni. A tapsunk még egy ideig szétporlasztotta a kezünkön lévő vizet, ami kisebb "porfelhőt" varázsolt a nézőközönség köré.

Mesébe illő jelenet volt. Az eső lassan elállt. Mintha nem hallotta volta a saját csobogása miatt a gyönyörű zenét, ezért megszűnt zajongani. A nézőtér pedig olyan volt, mintha ezer kis pislogó béka kandikálna ki egy tóból és ámult révületben hallgatná egy tündér varázsos énekét. Mert tündérek dalolnak így.

A viszontagságok ellenére vidám voltam és - az égbolttal ellentétben - felhőtlen. Noha a ruhánk bizonyos részeken így is átázott, egy percét sem bántam meg.

Let's illan

Az utóbbi időben folyamatosan az az érzés kerített hatalmába, hogy valamit elfelejtettem. Felébredtem, és egyből bevillant: ág-bog... nem értem. Tegnap fület mostam, és ma reggel megértettem: BLOG! És most tudok is egy jót, amit leírok.

In medias res: 2006. november 17. 20:00, Bécs, Gasometer, Evanescence koncert. Lesz is, megyünk is négyen. Már egy ideje hajkurászok jegyeket Magyarországon, de hát a vasfüggöny hátramaradt mágneses mezeje csak nem engedi be az efféle koncertjegyeket. Tán nem üzlet, nem tudom... 160 euró a négy jegy, és bár tudom, hogy 1-2 bécsi ismerősre rábízhattam volna ekkora összeg kiadását, mégsem vitt rá a lélek. A kintről postai úton történő megrendelés réme minden alkalommal megkísértett, mikor a "Bestellen" gombra kattintottam volna. Hiába, a rossz tapasztalatok: már nem tudom a csillagok rossz állására fogni a posta bénázását, mert felfedeztem a rendszert benne. Sebaj, a hétvégén kiutaztunk Bécsbe, meg is vannak a jegyek.

Tanulságos volt a hétvége. Megtudtuk, hogy Bécsben is sok hülye ember él. Ez vigasztalt. Tülekedik, nem nézi, hogy fellöki a gyerekkel mászkáló apukát/anyukát, nem gyalogátkelőn megy, és ráadásul a kerék alá ugrik be közvetlenül, esélyt sem hagyva a fékezésre... bár nézzük el nekik: közeledik a Karácsony. Megtudtuk, hogy odakinn élni nagyon rossz. Nagyon! Odakinn is tüntetnek ám! Szegények! Egyetlen különbség, hogy míg ők a Maslow piramis csúcsán tüntetnek, addig a balsors-akit-régen-tép-magyarok idehaza a piramis alján nyomulnak. Annyira de annyira szeretnék már én is egyszer a szerencsétlen állatok bundájának felhasználása ellen tüntetni. De tényleg! Valahogy nem adódik a lehetőség. És szemlátomást másnak sem. Vajon miért?