Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, a Dunán túl élt egyszer egy asszony. A sors viszontagságos körülmények között egyetlen gyermekkel áldotta meg, no meg ezer problémával, ez a asszony mégsem volt boldogtalan. Élte kedves, vidám kis életét a családja körében, végezte a dolgát. Ám esténként újra és újra azon tanakodtak Élete Párájával, miként lehet az, hogy bizony nem akar érkezni a testvérhúggal a gólya. Felkerekedett hát egy nap az asszony, hogy utánajárjon, miért nem ad nekik a Jóisten még egy csemetét.Amint ment, mendegélt, egyszer csak odaért egy fénylő palota elé. Amint bekopogott, előjött egy gazdag ember finom selyemből készült, nagy mellényben, lenézett az asszonyra és kimérten közölte, hogy ő a környék legjobb orvosdoktora. Reméli, jó oka van rá, hogy háborgatja a köreit. Meg is kérdezte tehát az asszony, miféle nyavalya ülhet rajtuk, hogy így megjárják ezzel a gólyadologgal. Tán valami nyű vagy átokféle... Csakhogy a gazdag ember kizárólag gyerekeket szeretett legyártani, lusta volt problémát megoldani. Ígéretekkel telerakta a padlást és el is kért jócskán az asszonyka megtakarított pénzéből, de semmi sem változott. Az asszony csalódottan tért vissza kicsi otthonukba.
Teltek a napok, vigasztalta magát töménytelen mennyiségű édességgel, míg egy este ágynak esett. Szörnyű fájdalmak gyötörték, elvették az erejét, kiszipolyozták az energiáját, de csillapodni nem akartak. Felkereste hát az asszony a Nagymellényest, hátha az segít neki, ám csukott ajtókra talált. Bánatában felkereste azt a Megmentőt, akire számíthatott a legnagyobb bajban is. A vidéki doktor azonnal kés alá fektette, hogy kivegye az asszonyban növekvő kórságot és karácsonyi ajándék gyanánt megszabadította a fájdalmaktól. Az asszony nagyon hálás volt a segítségért és hamarosan haza is mehetett. A felgyógyulása azonban még be sem fejeződött, amikor a nyavalya elemi erővel tért vissza. Sírva rimánkodott megváltásért. Szerencsére Élete Párájának a tarsolyában volt még egy régi ismeretség, így aztán felkeresték a harmadik orvost is. Volt ám meglepetés! Kiderült, hogy bizony aminek kint kellene lennie, az még bent van és - a hallottakkal ellentétben - más került kivételre. Ekkor már tisztában voltak vele, hogy Csupajóság keze alatt a legjobb helyen vannak. Újabb beavatkozás került szóba, no de hogy hogyan és mikor? Hiszen még a régi seb is gyógyulóban volt! Néhány tűszúrással elintézték, hogy ne romoljon tovább a helyzet és meg is szűnt a fájdalom, de hátra volt még a feketeleves. A szúrás nyomán a fiatal asszony vénasszonnyá változott. Csak jöttek fel a kilók, perzselték a hőhullámok, a hangulatingadozásaitól sokkot kapott a család és mint a záporeső, hullottak a szájából a szitkok. Úgy érezte magát, mintha nem is ő lenne a saját bőrében. Teltek a hónapok és a ruhák. Búsult szegény asszony, szégyenében bujkált az emberek elől. Mire mindenét kihízta, eljött a nagy nap. Egy hatalmas várba vitték, ahol szolgák hada ugrálta őt körül mindenféle "csakmenjenahasad" típusú kotyvalékkal. Az éjszakát leginkább a szobáján kívül töltötte. :) Mire másnapra a lelkét is elhagyta a mellékvágányon, eljött érte az öreg Bölcs, aki régóta harcolt már itt, hogy útját állja az idegen kórságok bántó szándékának. Sokáig küzdött ő is és az asszony is a gondos kezek alatt, alig tudott magához térni aztán, de végül minden jó lett. Akkor megfogadta, hogy ő bizony nem indul el többet ezen a rögös úton, ha folyton megbotlik menet közben. De a kedves öreg azt mondta, hogy ne ijedjen meg, menjen vissza nyugodtan a fénylő palotába. Ugyan a Nagymellényest csak a külsőségek és statisztikák motiválják, de akad ott jóravaló Varázsló is.
Szépen és gyorsan gyógyult az asszony. Érezte, ahogy minden porcikájába visszatér az élet, ahogy visszanyeri az erejét és az életbe vetett hitét. De nem sejtette, hogy újabb frányaság leselkedik rá és az első alkalommal, ahogy kitette a lábát a házból, le is csapott. Minden maradék ereje ráment a lázra és a fájdalomra. Egyedül nem tudott lábra állni, elvesztette az eszméletét, hacsak lépett egyet. A vírus nem kímélte, óráról órára vonta el belőle az éltető folyadékot. Már-már úgy nézett ki, hogy vissza kell térnie Csupajósághoz, amikor javulni kezdett az állapota. Napokig nem evett és csak feküdt, hogy ne szédüljön, amikor egyszer csak megelégelte és felkelt. Összeszorította a fogát, ripityára törte azt a francos ágat, ami addig húzta, majd leporolta magát és folytatta az útját a kijelölt táblák mentén.
Ha a bajok fogva tarthatták volna, az én mesém is tovább tartott volna.
