Óda az Egér útiakhoz

Kinyílik a kapu,
beindul a móka,
megy a nyáj előre
hanga birka módra.
Hiába a két sáv,
nincs agya, hogy értse,
szomszéd faluban áll
miatta a vége.

Vezet nagy dölyfösen,
- ő ért előbb oda -,
aztán következhet
bunkóságok hada.
Csak az övé az út.
Lassít és imádja
látni, hogy nem enged,
mindenki kivárja.

Leszorít az útról,
kajánul vigyorog,
ha sikertelen volt,
csak magában morog.
Hiába rangidős,
elég bénán vezet.
Ő lenne a fő kos?!
Ilyet meg ki követ?

Vannak pedig bőven
kísérők a nyájban,
elfordítják fejük,
szégyenük ne lássam.
Dacolnak az ésszel
(gondolkodni kínos)
dögöljön a szomszéd,
meg tehene is most.

Úgy robog egy másik
jobbról előzgetve,
mintha a sor elöl
kilométer lenne.
Elé vág és dudál,
integet és üvölt,
birkatársa előtt
hogy nyílna meg a föld.

Így indulok neki
minden reggel bátran
szembeszállni velük
örök józansággal.
Talán így soha sem
lesz belőlem birka.
No, de azt ki bánja?
Nem állnék e sorba.