Miért olyan szomorú? - kérdezte a főorvos, miközben szemével lassan végigmérte a páciensét. A lány nem tudta a választ.
Mit is mondhatna annak, aki úgysem érti?! Hogy úgy érzi, csúfot űz vele az élet? Hogy egy sima műtétre számított gyors felépüléssel, de szeretne még inkább egészséges lenni? Hogy másokhoz csak akkor jár kórházba, ha babát szülnek, ám neki ez is csak erőfeszítések és kínlódások árán sikerülhet? Hogy minden perc örökkévalóságnak tűnik ebben a színtelen, élettelen kórteremben?
Lehetett volna másként... Talán, ha nem annak születik, aki. Talán, ha megtanulta volna nem alázattal és türelemmel tűrni a bajokat, hanem szemtelenül kinevetni a sorsot. Talán, ha ...
Mialatt ezer hasonló gondolat futott át az agyán, csendesen csak ennyit mondott:
- Nem is tudom. Talán csak szeretnék hazamenni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése