„Nem verne meg benneteket a Jóisten, fiam, ha kiraknátok ezt a gyereket a kocsiútra.” - mondogatta a nagyanyja az édesapjának, amikor meggyűlt vele a gondja.Szívesen emlékezett vissza gyermekkorának különleges és nehézségekkel teli időszakára, talpig becsületes szüleire, kőkemény nagyanyjára, a gazdag rokonokra és a szegény sorsú társakra. Valaha ő volt a falu rossza, csibészségeitől hangos volt a környék.
Mindig szeretett volna egy fiút, akinek átadhatja a tudását, de a Jóisten három lánnyal ajándékozta meg. Hogyan terelgesse a lányokat férfiként? Nem ismerte jól ezt a világot. Még tanulnia kellett, hogy helyt tudjon állni, hiszen az addigi zsivány élet nem volt összeegyeztethető a gyerekneveléssel, de belerázódott. A lányai büszkeséget, becsületességet, tartást tanultak tőle és azt, hogy „dolgozni csak pontosan, szépen,/ ahogy a csillag megy az égen,/ úgy érdemes”.

Egész életében dolgos ember volt, mindmáig tudja, melyik végén fogja a meg a munkát. Ma már nem dolgozik a szakmájában, mégis az emberek őt keresik fel a problémáikkal. A másoknak való segítségnyújtás éppúgy az életéhez tartozott, mint családjának támogatása. Felépítette a házát és vele a mi életünket. A hit és az Isten szeretete vezette az útján és nagyszerű embert formált belőle. Egy hűséges férjet, egy kiváló apát, egy őszinte, életrevaló, kivételes férfit.
Isten éltessen sokáig, Édesapám!