Hát eljött az idő. Bizony.
Tekintve az utóbbi idők eseményeit és bejegyzéseit a blogon, nem sok időt szántam szegénykémre. Mindennek megvolt az oka, de most vége. Célom mától az életem Linzben töltött óráinak százalékos arányát a lokális 50% felettről olyan háááááát, na, mondjuk ki: 0-ra csökkenteni. Ez nagyon jó. Képzeljétek csak el: Hetente kiutazni meg vissza. Autópályán kb 3,5 óra egy ilyen út. Az hetente 7 óra. Eközben mondjuk lehet jó zenét hallgatni, de sok más lehetőség nincs (tekintsünk most el Eszetlen Billtől, gyakori utastársamtól). De ebből elég. Mostantól Budapesten dolgozom. Mivel gyakorlatilag a város egyik végéből járok a város másik végébe, tömegközlekedek, mert az gyorsabb. Így naponta jóindulatúan becsülve másfél órát utazom. Az hetente 7,5 óra. Zenehallgatásról már lemondtam, de szerencsére egyik nap sem utazom egyedül, mert velem van Meleg, Kosz, Szag, Szardínia meg Zaj. Minden reggel tekintélyt parancsolóan beszállnak velem a villamosba, és elkísérnek... nem sokat beszélnek, de értik a dolgukat... igazi profik...
(A történet folytatása előtt az aggódó olvasókat meg kell nyugtatnom: a szerző hajlamos a történeteit oly módon indítani, hogy elködösítve bizonyos tényeket, majd az igazi megoldást túl későn közölve, az ártatlan olvasót egy olyan irányba terelje, mely a San-Alom skálán jelentősnek számító negatív érzelmi kitöréseket okoz. A történet váratlan hepiendje ez után már-már megváltó jellegű, euforikus hatást kelt. Fényhatások nincsenek.)
De Linz elhagyására nem az utazás mennyisége kényszerített. És nem is ez fog visszatéríteni oda. Kapaszkodjunk abba a 0%-ba. Elegem volt abból, hogy minden kinn töltött estén eltengessem az időmet, miközben otthon várnak rám, és sokkal de sokkal hasznosabb dolgokkal tölthetném az időmet, mint a hotelben. Végre minden este összebújhatunk Tündefüllel. Megszemlélhetem Kissárkányunk minden egyes új szavát és mozdulatát. Meg azt is, hogy milyen nyugodt, mikor VÉGRE alszik. :)))
