Az utóbbi időben egyre csak esett az eső. Bármerre mentünk, folyton az esernyő foglalta le az egyik kezemet és olyankor úgy éreztem, de jó lehet polipnak lenni nyolc karral. Főként amikor gyereket is cipel magával az ember a maga kis ezernyi szükséges holmit tartalmazó batyujával (enni- és innivaló, kabát, sapka, a kedvenc játék, stb). Nem történt ez másként vasárnap sem, amikor egy korábban megvásárolt jeggyel elindultunk megnézni gyermekem kedvenc együttesét egy gyerekprogramokra "szakosodott" hajón. Időben érkeztünk. Ám még be sem állt a hajó, már bőrig áztunk, mert a tömegben nem tudott érvényesülni szegény esernyőnk. Ahogy szálltunk be a hajóba, tudomásul kellett vennünk, hogy az udvarias neveltetésünk okán bizony folyton a perifériára szorultunk, így eltartott egy ideig, mire sikerült a hajótérbe jutni. És itt jött a java.A jegyek ellenőrzéséhez felállított asztalok a hajótest másik felében voltak, így aztán aki mögöttünk érkezett, az is elszáguldott mellettünk, elhappolva az arcfestéshez szükséges sorszámokat, ami limitált volt. Mondanom sem kell, hogy a két gyerek közül egyiknek sem jutott. De nem volt ez másként az alsó térben lévő székekkel sem. Noha rengeteg hely volt, valahogy tízesével foglalták az emberek. Mire odakerültünk, hogy megkaptuk az érvényesítő karszalagot, se hely, se sorszám. Ahogy elindultunk a hajó hátsó fele felé, hogy az ablak melletti (egymás mögött elhelyezett) négy székre leüljünk, a pultban dolgozó férfi mondta, hogy menjünk fel az emeletre, ott vannak kényelmes asztalok. És valóban. Nagyon kellemes helyünk volt, senki nem jött a környékünkre sem. Végig tudtuk nézni az emeleten kialakított játéklehetőségeket, a bűvészt, az arcfestőket és így tovább. Amikor elindult a hajó, elkezdődött a koncert. Csakhogy fent nem volt jó a hangszóró, nem lehetett hallani, így lementünk. Rengeteg ember ült a székeken, a kisgyerekeknek szintén kisszékeket tettek a színpad elé (nehogy táncolni tudjanak már, logikus). Édesanyám középen letérdelt a két álló gyerek mellé és ott zsibbadt jó időn keresztül, hogy támogatást nyújtson nekik a koncert alatt. Ekkor láttam érkezni az elsőt. A kis unokatesónak ez így uncsi volt, felmentünk tehát az emeletre. És milyen jól tettük! Mivel mindenki az együttes műsorát hallgatta, a lehetőségek tárháza állt előtte. Sőt még egy soron kívüli arcfestést is sikerült összehozni az én kis oroszlánomnak. Még be sem fejezték, már jött az enyém is. Hangos volt a zene, mozdulni nem tudott, abszolút nem élvezte. Megkerestük hát a fogtündért és mindegyikük részt vett egy fogászati szűrésen. Olyan kis ügyesek voltak. Közben a fenti hangfal is megjavult, ezért aztán amikor hallottuk, hogy jobb zene van, táncoltunk egyet fent az emeleten, ahol nem volt tömeg, nem voltak kíváncsi szemek, csak mi. Miután végigjártunk sokféle dolgot, pólót is kaptak a Mamitól, vége lett a koncertnek. És innen jött a rémálom. MINDENKI felnyomult az emeletre. Lökdösték a gyerekeket, kiszorították őket a helyükről, ráadásul egy nő megkérdezés nélkül, pofátlanul a helyemre ültette a gyerekét és az leette a pulcsimat valamivel. A vécén egy nagymama még bement a gyerekek előtt gyorsan, noha azok már táncoltak a szükség előrehaladott állapota miatt. Vajon ki bírja tovább tartani? Egy felnőtt vagy egy gyerek? Bár ilyen esetben mindig megkérdezem magamtól, ki volt ott a felnőtt? :)
A gyerekek csak felnőtt lábakat és fenekeket láttak, még a nem kevés pénzért készített fotón is egy pasi hátsója a háttér. Úgy éreztem megfulladok és agyvérzést kapok. Ez a program a gyerekekről szólna?
Undorító volt és annyira MAGYAR. Az egoizmus fellegvára. Ezek a felnőttek kiszabadultak otthonról és azt hitték, a megvásárolt jegyük mindenre feljogosítja őket. Még arra is, hogy átgázoljanak a gyerekeken. Szép. Én is ÉPP így képzeltem el egy ilyen rendezvényt. :( Hányinger.
A tanulsága pedig? Eddig sem mentünk tömegrendezvények közelébe, ezután sem fogunk. Ez volt az a bizonyos "kutyavásár Budán".
